Romantika ide vagy oda: vannak realitások is. Kedvenc háziállataink szerelmi élete lényegesen több bonyodalommal jár, mint ahogyan őket az az első pillanatokban, nyöszörgő, kedves kis gombócként elképzelnénk. Így van ez kutyával és macskával egyaránt, hiszen a szerelem a dolog romantikus része, ám a szaporulat maga a valóság. A tenyésztők nyilván máshogy látják – ám ott a romantikát a célzott párosítás, az eladható kölykök száma és minősége, az utódok kiállítási eredményei helyettesítik.
A hobby állattartók számára a terhek maradnak. Ezen terhek egyik része a szaporulat: mit tegyek egy rakás kis keverékkel, kinek ajándékozzam el a rettenetesen telített piacon, jó helyre kerülnek-e, keressem-e az állatvédőket? De hát az állatvédők mitől vagy kitől védenék az állatot?
Az éhezéstől, a gazdátlanságtól, vagy tőlem, amiért felesleges szaporulatot engedtem megszületni? Felesleges? Tudom, hogy egyetlen egyed sem lehetne felesleges. Mégis azt kell mondanom, hogy van egy határ, ahol el fog fogyni a reálisan rájuk fordítható táplálék, élettér és nem utolsó sorban a gondoskodás és szeretet. Merthogy a pénz se sok, de valahogy a szeretet se elég ahhoz, hogy a biológiai értelemben jól szaporodó fajokat – így a kutyát és a macskát – korlátozatlan szaporulatával gondozza az ember.
A kegyetlen, de reális lehetőség a szaporodás szabályozása.
folytatjuk...
Megjelent a Zöld Sárvár 2011. tavaszi számában